Nádas Eszter

180x90 cm, akril, vászon, 2013.

Az évek során nagyon sok megfelelni vágyás és görcs épült belém. Okosnak kell lennem. Jó festőnek, jó anyának, jó háziasszonynak. Okos képeket kell festenem. Ez még az egyetemről maradt. Az, hogy Dovi mellett nagyon kevés időm maradt a hivatásomra, még inkább kihangsúlyozta, mennyire gátol engem ez a felfogás. Ezért ez a munkám: kép-terápia, terápiás kép. Ahol mindent szabad. Kimondom, amit gondolok: "szabad örülnöm a festésnek", "nem kell okosnak lennem", "ráér", "ez van" és "vajon miért mindig akkor ébred, ha megfogom az ecsetet". Nincsenek elvárások, nem kell előre gondolkoznom, mindig csak a következő réteget látom. Lehet absztrakt vagy figurális, vagy akár mindkettő. Mert itt most nekem ezt szabad. Mert megengedtem magamnak.

2011. 08. 11.

Puskin kávézó

Budapest,

Semmelweiss u. 2.

Nádas Eszter „A hűlt helye” című kiállításának megnyitójára

Újabban Eszter az utcán fest, a járdán vagy az úttesten guggolva. Persze körültekintően ügyel arra, hogy az autós forgalmat ne akadályozza, legfeljebb egy-egy parkolóhelyet foglal el ideig-óráig, míg festményén a szükséges ecsetvonásokat meghúzza. Az utcán, ahol Eszter műterme van, sok fa és bokor található, s napsütéses időben érdekes árnyékokat vetnek a járdára. Eszter körbenéz, egyik kezében festékestál és ecset, a másikban farost, s kiválaszt egy neki tetsző árnyékot, amelyet megfesthet. Miután megtalálta a megfelelő részletet, elrendezi a hordozófelületen, kialakítja a kompozíciót. Majd sietős ecsetvonásokkal nekiáll kifesteni az árnyékot. Gyorsan dolgozik, mégis, pár perc múlva már a látvány elmozdul, az idő haladtával az árnyékok néhány centivel arrébb kerülnek. Eszter a farostot nem mozgatja el, hagyja, hogy az árnyék sziluettje elszakadjon a már rögzített festékfoltok körvonalaitól. Befejezi a képet az adott napállásnak, árnyékoknak megfelelően. Így a képek egy pár perces időintervallum történéseit tükrözik, nem egy pillanatnyi állapotot.

A nehézséget az adja, hogy időnként elmegy a Nap. Talán csak pár percre, talán egy órára, talán egész napra. És ha süt is, nem mindig erősen, az árnyékok néha haloványak, alig láthatóak. Eszter azt mondja, addig fest, amíg a Nap akarja, azaz ha nem süt, és pár perc múlva sem tér vissza a felhők közül, akkor az aznapi festésnek vége, s az adott kép abban az állapotában késznek tekinthető.

Azon gondolkoztam, miért akarja Eszter megfogni az árnyékot, és miért festékkel. Hiszen elővehetne egy fényképezőgépet, egy kamerát, rögzíthetné az árnyékok mozgását ilyen módon is, fotósorozatot vagy egy filmet készítve. Csakhogy Eszternek egyáltalán nem ez a célja. Nem fontos számára, hogy fotószerűen pontos képet készítsen, s nem zavarja, ha az idő előrehaladtával az árnyékok megváltoznak, s már máshol tűnnek fel a hordozófelületen, mint amikor a munkát elkezdte. Festményt akar készíteni, festékkel, színekkel, mely ugyan emlékeztet valamelyest egy árnyékra, mely a kiindulási alapot szolgáltatta, de valójában már nincs szorosan köze hozzá, absztrakt képpé vált. Természet utáni formákat keres, melyek azonban nem túlságosan konkrétak, így nem vonják el a figyelmünket a lényegi dolgokról, a formákról, színekről, kompozícióról, anyagról.Egyes képein a színpárok közeli tónusértékük miatt hasonlóképpen vibrálnak, mint a fény és árnyék a természetben. Más festményein a sötét, árnyékot jelölő alakzatok alól egy világosabb szín ragyog elő, határterületet képezve a nagyobb formák között.

Eszter képeit anélkül is lehet nézni, hogy tudnánk, miből indult ki és milyen céllal, csak a színkontrasztokat, formákat, a színek által érzékeltetett tereket tekintve. Az árnyékfestés csak egy ürügy, a képek közt több olyan is akad, amelyről sem árnyék, sem levél nem jut eszünkbe. De jó választás, mert ennek segítségével a „mit fessek”-ről a „hogyan fessek”-re terelődik a hangsúly, amely, valljuk be, sokkal fontosabb kérdés.

Peternák Anna